Jézus - Az Isten, aki név szerint ismer

Max Lucado

Jézus. Talán csak hallottál róla. Vagy tudod, ki ő, sőt, imádkoztál is hozzá. De mennyire ismered őt? Max Lucado több mint három évtizede ír Jézusról. Ebben a könyvben még mélyebbre visz a Megváltó életének és jellemének megismerésében. Nemcsak tényeket tudunk meg Jézusról, hanem megismerjük a szívét: az örömét és a bánatát, a szenvedélyét és a fájdalmát, s hogy miért olyan fontos neki a mi megmentésünk. Jézus harminchárom éven keresztül átélte és átérezte mindazt, amit mi: a gyengeséget, a fáradtságot, a szomorúságot, az elutasítást. Elfáradtak a lábai és fájt a feje. Kísértések érték és próbára lett téve az ereje. Ebben a megvilágításban gondolni Jézusra majdhogynem tiszteletlennek tűnik. Sokkal könnyebb, ha kihagyjuk a testet öltés emberi oldalát. Takarítsuk csak el a trágyát a jászol körül! Töröljük ki a verítéket a szeméből! Ha csak isteni oldalát látjuk, akkor távoli, becsomagolható és kiszámítható marad. De ne tegyük ezt! Hadd legyen annyira emberi, amennyire akar! Engedjük be világunk sarába és szennyébe, mert csak így tud kihúzni minket onnan. Azzal, hogy emberré lett, lehetővé tette, hogy meglássuk Istent. Az ő könnyei Isten könnyei. Az ő hangja Isten hangja. Ha tudni akarod, mi számít Istennek, akkor nézd meg, mi számít Jézusnak. Ha tudni akarod, mit tesz Isten a világban, akkor tűnődj el Jézus szavain és életén. Isten azt akarja, hogy megismerjük őt. Engedd, hogy a könyv lapjain megszólítson a történelem legnagyobb Hőse, akiben megtalálod a választ legnagyobb szükségeidre!

2 300 Ft

Szállítás: 1-3 munkanap

Készleten: 1 db

Termékek

Az enyém vagy!
Max Lucado
2 300 Ft
Értékes vagy
Max Lucado
2 300 Ft
Zöld orr
Max Lucado
2 300 Ft
Különleges ajándék
Max Lucado
2 300 Ft
A legnemesebb
Max Lucado
2 300 Ft
Ahogy szeretni érdemes
Max Lucado
2 300 Ft
Kegyelemtől megragadva
Max Lucado
2 300 Ft
Jöjj, ha szomjazol
Max Lucado
1 600 Ft

Keresztyén élet

Szelíd és alázatos
Dane Ortlund
2 300 Ft
Hagyd, hogy férfi legyen!
T. D. Jakes
1 750 Ft
Céltudatos élet
Rick Warren
2 900 Ft
Őrjárat az etika körül
Pálhegyi Ferenc
990 Ft
A hétköznapok menedzsere
Stephen B. Douglass
1 200 Ft
A legnagyobb ajándék
Ann Voskamp
4 490 Ft
Ahogy szeretni érdemes
Max Lucado
2 300 Ft
Hamu helyett fejdísz
Révész Szilvia
2 500 Ft
Isten akarata nyomában
Dr. Emerson Eggerichs
3 890 Ft
Kegyelemtől megragadva
Max Lucado
2 300 Ft
Az intolerancia szépsége
Josh McDowell, Sean McDowell
1 600 Ft
Jöjj, ha szomjazol
Max Lucado
1 600 Ft
A zsoltárokról
C.S. Lewis
2 500 Ft
Az imádság
Philip Yancey
4 500 Ft