Csempésszük vissza Jézust a gyülekezetbe

Andrew Fellows

Mi siklott félre a keresztyénségben?
Ha úgy érzed, hogy valami fontos hiányzik a mai hívők szellemi életéből, akkor nem vagy egyedül. Mi áll a keresztyénség válságának hátterében? A híres prédikátorokat érintő botrányok? A zsúfolt programok, amelyekben alig van jelen Isten? Esetleg az, hogy nem találunk időt az imádkozásra? Vagy inkább arról van szó, hogy elfelejtettük Jézust mindennek középpontjába állítani? És ha így történt, mit tehetünk ellene?
Könyvében Andrew Fellows éles szemmel mutat rá, hogyan alakította át a világiasság a gyülekezeti kultúrát, megváltoztatva sok keresztyén ember és gyülekezet életét és az istentiszteletet, anélkül, hogy észrevették volna. Fellows szerint négy izmus (egoizmus, naturalizmus, hedonizmus, politicizmus) formájában leselkedik a gyülekezetre a világiasság veszélye. Provokatívan és gyakorlatiasan arra buzdít, hogy éljünk radikálisan krisztusi módon, ami gyökeresen más, mint a világ – ám ehhez szükséges mind a gyülekezet reformja, mind a Szent Szellem által történő megújulás.
Időszerű és prófétai mű, elengedhetetlen olvasmány mindenkinek, aki érteni szeretné, mit jelent a világiasság hatása a keresztyénségre és a modern gyülekezeti kultúrára.
Ideje emlékeztetni magunkat arra, mi áll hitünk középpontjában. Ideje visszacsempészni Jézust a gyülekezetbe és életünk középpontjába.

3 500 Ft

Szállítás: 1-3 munkanap

Készleten: 2 db

Bibliai tanítás

A Szentlélek
Billy Graham
200 Ft
A teremtés titka
Watchman Nee
1 000 Ft
Szellemi hatalom
Watchman Nee
1 000 Ft
Gyülekezeti fegyelmezés
Werner Mücher
600 Ft
Betániai Mária
Eric William Gilmour
2 450 Ft
Egyedüli fenség - A Szent Isten tulajdonságai
William MacDonald, Brad Hanes
1 500 Ft
Zarándok Gyülekezet
E.H. Broadbent
1 200 Ft
A próféták ma is szólnak
Fred John Meldau
500 Ft