Az önismeret ajándéka - Szent hívás valódi énünk felfedezésére

David G. Benner

Az önismeret, az identitás és a hiteles személyiség a pszichológia kulcsfogalmai, amely arra tesz kísérletet, hogy valamiképpen létrehozza, felépítse az egyént. David G. Benner pszichológus ezzel szemben azt vallja, hogy az identitásunkat nem megalkotjuk, hanem felfedezzük, az igazi önazonosság Isten ajándéka. Könyve az önismeret és az istenismeret szoros összefüggését hangsúlyozva azt a folyamatot tárja elénk, ahogy rátalálhatunk az énünkre Krisztusban, és ennek megfelelően élhetünk. A valódi önismeret feltétele, hogy olyannak lássuk magunkat, amilyennek Isten lát minket; az igazi istenismeret feltétele pedig az, hogy Istenről ne csupán elvont fogalmaink vagy elképzeléseink legyenek, hanem személyes tapasztalatokat is szerezzünk róla.

„Semmi sem lehet ennél fontosabb, hiszen ha megtaláljuk valódi énünket, akkor Istenre is rátalálunk; ha pedig rátalálunk Istenre, akkor a leghitelesebb énünkkel találkozunk” – írja a szerző.

A Lelki utunk trilógia részeként Az önismeret ajándéka bővített kiadása egy átfogó útmutatóval is kiegészült, amely egyéni és csoportos feldolgozást segítő kérdéseket és alkalomvázlatokat tartalmaz.

(Nincs értékelés)

3 500 Ft

Szállítás: 1-3 munkanap

Készleten: 3 db

Keresztyén élet

Szelíd és alázatos
Dane Ortlund
2 300 Ft
Hagyd, hogy férfi legyen!
T. D. Jakes
1 750 Ft
Jézus erőterében
Roy Hession
990 Ft
A legnagyobb ajándék
Ann Voskamp
4 490 Ft
Ahogy szeretni érdemes
Max Lucado
2 300 Ft
Mérgező munkahelyek
Gary Chapman, Harold Myra, Paul White
3 990 Ft
Őrjárat az etika körül
Pálhegyi Ferenc
990 Ft
A szeretet négy arca
C.S. Lewis
2 500 Ft
Céltudatos élet
Rick Warren
2 900 Ft
Jöjj, ha szomjazol
Max Lucado
1 600 Ft
A zsoltárokról
C.S. Lewis
2 500 Ft
Hamu helyett fejdísz
Révész Szilvia
2 500 Ft
Ismertetőjelük a szeretet
Francis A. Schaeffer
990 Ft
Isten akarata nyomában
Dr. Emerson Eggerichs
3 890 Ft