Bűn! Sokat emlegetett fogalom, mégis kevesen értik. Az ember beszél róla anélkül, hogy számot adna magának arról, végső és legmélyebb értelmében, mi is a bűn. S mivel hiányzik a bűn ismerete, az ember felületesen átsiklik az örök halálát okozó átok fölött. Nem tudja, hogy számára is elérkezik az óra, amikor a bűn irgalmatlan vádolója lesz, és senki, egyetlen hihetetlen ember sem térhet ki iszonyú vádja elől. Ennek az életnek egyszer minden nyomorúságával, bajával, kétségbeesésével, félelmével rettegésével és csalódásával, és a hírnév, megbecsülés, dicsőség minden boldogságával együtt vége szakad. Egyedül csak az életről való számadás marad meg. Nagyon is érthető, ha sokan azt állítják, hogy a halállal mindennek vége, hiszen senkinek sem áll érdekében, hogy a a halála után számon kérjék tőle minden tisztátalanságát, gonosz tettét, hibáit és alattomosságát. A halál után tehát nem létezhet élet. Pedig nem igaz, hogy a halállal mindennek vége, hanem utána elszámolás következik. Jónéhányan csak nevettek hosszú életük alatt a halál utáni életen, és dacolva az isteni igazsággal "szabadságban " éltek, de amikor utoljára feküdtek betegágyukon, és a halál félreérthetetlenül és feltartóztathatatlanul rázta testük sátorházát - izzadni kezdtek és vacogott a foguk, mintha hidegrázás jött volna rájuk. Nem akartak meghalni, mert hirtelen megértették, hogy haláluk sötét függönye mögött az isteni igazságosság vár rájuk, amely igazságos mérleggel mér. Haláltusájuk közben már meghallották az ítélet kérlelhetetlen szavát: "Megmérettél és könnyűnek találtattál."