„…A téma, amelynek fejtegetésébe fogok bocsátkozni, első olvasatra is egy igen komoly kihívás. A vezetői kompetenciák, attitűdök, és maga a vezetés egyes területeinek feltárása, és bemutatása a bibliai minták alapján meghökkentő lehet azok számára, akik a Szentírást egyfajta „szabályok és parancsolatok” halmazának tartják. Ez azonban közel sincs így.

Milyen írás a Biblia? Így definiálja önmagát:

„A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.”

A Biblia tanításra alkalmas volta nem újkeletű felfedezés. Másfél évezreden át alapműve volt a keresztény kultúrának, és magának az oktatásnak is. Véleményem szerint nem a Szentírás hibája, hogy rosszul használták, és ilyen módon rengeteg hamis magyarázat és tanítás látott napvilágot bibliai alapon. A kortárs írásértelmezés (vallástudományi megnevezéssel exegézis/egzegézis) egyik alaptétele, hogy az Írás önmagát magyarázza, azaz csak akkor áll meg bárminemű következtetés, levezetés belőle, ha az nem ütközik a kinyilatkoztatás teljes szövegezésével.

„Az Írás fel nem bontható.” Ezek Jézus Krisztus szavai, amelyeket a kor írástudóihoz intézett, amikor egy nehéz teológiai kérdés kapcsán vitatkoztak egymással. Ó maga is úgy állt hozzá, hogy mindig a teljes kinyilatkoztatást kell vizsgálni, és ezt az elvet követjük ma is, amikor hozzányúlunk a szöveghez, hogy kiaknázzuk a benne rejlő értékeket, amelyek az emberi jellem csiszolására valók (lásd első idézet). …..

A témával kapcsolatos hipotézisem az, hogy a keresztény kultúra eme páratlan kinyilatkoztatása a vezetés területén is megfogalmazza, illetve bemutatja azokat az alapelveket, amelyeket a XXI. századi szakirodalom is kiemel, mint alapelveket, amelyek meghatározóak a vezető személyére, illetve magára a vezetés szolgálatára nézve. A vezetést szándékosan nevezem szolgálatnak, ugyanis ez a pozíció az én olvasatomban nem egy státuszszimbólum, hanem egy odaszántságot igénylő feladat, amely azt feltételezi a betöltőjétől (legyen az felső- vagy középvezető), hogy vállalja és hordozza a felelősséget azokért a területekért és személyekért, akiknek érdekében elvállalta ezt a megbízást. Ez a vetület, reményeim szerint, kellő hangsúlyossággal ki is fog domborodni az egyes témakörök részletes, elemző bemutatása során. Ahhoz, hogy érthető legyen a téma kibontása, fontos pontosítanunk, milyen formában találjuk meg a bibliai közléseket a vezetők és vezetés témakörében. ….

Azt is fontosnak tartom kiemelni az elején, hogy a Biblia célja nyilvánvalóan nem az, hogy „vezetőképzői alapmű” legyen; ugyanakkor az a pár évezrednyi történelmi progresszió, amit átfog, elképzelhetetlen lenne vezetők nélkül; hiszen vezérek, királyok és császárok korszakain át jutunk el az újszövetségi kinyilatkoztatásokhoz, ezen történelmi alakok személyiségjegyeiben viszont bőven találni olyat, amiről érdemes, és szükséges is beszélni a vezetés témakörét illetően. Események, megpróbáltatások, sikerek és kudarcok, amelyeken ezek a személyek átmentek, alkalmasok arra, hogy az indirekt közlési módot magunknak lefordítsuk, és abból kiemeljük a hasznunkat szolgáló lényeget. Ahogy Pál apostol is megfogalmazta a korinthoszi gyülekezetnek:

„Mindezek pedig példaképpen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra.

Azaz már az első század teológusai is tudták, hogy érdemes vizsgálni az ószövetségi szereplők életét, mert ami velük történt, illetve ahogyan viszonyultak egyes eseményekhez, jó alapot adhat arra nézve, hogy nekünk milyeneknek kell majd lennünk, beleértve ide magát a vezetést, valamint a vezetőtől elvárt magatartási-, eljárási- és jellemformákat is. …”